Minap voltam egy Piac és Profit konferencián, ahol Kelemen Csaba tartott egy rövid előadást a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium akcióterveiről és céljairól. Előadásában kitért a szabad szoftver használatának Pilot projektjére.
Mint a később feltett kérdéseimre adott válaszokból kiderült, a jövő héten induló Pilot Projekt egy, a minisztérium honlapján található Infokommunikációs Technológiák 4.2-es akciójának az első lépése.
Ebben az akcióban leírják, hogy az államigazgatáson belüli szoftverköltségek éves összegét kívánják csökkenteni. Ha megszámlálnánk a minisztériumokban található számítógépek összességét, valóban nem kis összegről beszélhetnénk, és ekkor még nem is hoztuk szóba az önkormányzatokat, és egyéb állami intézményeket.
Ezt a költségcsökkentést folyamatos átállással próbálják meg elérni. A fizetős szoftverek helyett (Microsoft OS ~ 20000 Ft, Microsoft Office irodai csomag ~ 80000 Ft), az ingyenesen elérhető Linux disztribúciók egyikét, illetve az OpenOffice.Org irodai programcsomag használatát helyezik előtérbe.
A Pilot Projektben először 50 fő vesz részt a minisztériumból, akik önként vállalkoztak arra, hogy MS Office helyett OpenOffice-t fognak használni egy hónapon keresztül. Most pedig jöhet a sok kétkedő! Persze nekem is ez volt az első kérdésem, hogy "csak egy hónapig???" És igen, ebben az időszakban szeretnék letesztelni, hogy mennyire kompatibilis az éles használatban, és hogy a minisztériumi dolgozók körében milyen visszhangot vált ki. A probléma csak az, hogy 2011-ig keretszerződés van az eddigi szállítóval. A licensz szerződés lejártával - amennyiben azt nem újítják meg - milliárdokat spórolhat meg az állami büdzsé, és ezáltal a magyar adófizető.
Szerintem ez egy nagyon előremutató lépés, és ha a projekt sikeresen átmegy a vizsgán, akkor ez egy "Best Practice" lehet a többi állami szervezet szemében, és remélhetőleg más szektorban is követni fogják.
Az olcsóbb államot lehet, hogy itt kell elkezdeni.